PATAKPARTI KECSKEFARM


Rólunk és a farmról
Már egészen fiatalon biztos voltam benne, hogy állatokkal szeretnék majd foglalkozni, ezért Mosonmagyaróvárra mentem továbbtanulni a Nyugat Magyarországi Egyetem Állattenyésztés mérnöki karára. Az egyetem alatt édesapámnak segítettem, ahol csak tudtam a juhok mellett. Az egyetem után Németországba éltem egy évet, ahol a másik nagy kedvenceimmel dolgoztam, a lovakkal. Ez idő alatt a Szent István Egyetemen elvégeztem a mester képzést ugyancsak állattenyésztő mérnöki karon.
Egy kis tőke és óriási segítséggel megalapítottam az én kis farmomat, eleinte juhokat és kecskéket is tartottunk, majd én és a párom áttértünk a kecskék tartására, édesapám pedig a juhokkal képzelte el a jövőt.
Azóta a családunk és a kecskék is megsokszorozódtak, jelenleg huszonnyolc anyakecskénk van termelésben. Az állományunk egyenlőre még nagyon vegyes fajtájú, de igyekszünk a tejtermelés növekedését szem előtt tartva szelektálni az állományt. Számunkra roppant fontos a lelkiismeretes állattartás és termelés. Szem előtt tartjuk az állataink igényeit, ezeknek igyekszünk minél jobban megfelelni. Fontos, hogy az állatainkat sem kezeljük feleslegesen semmilyen gyógyszerrel illetve hozamfokozókkal.
A kecskéinket négy őrszem vigyázza, ők a család barátai. A két komondor szukánk a Kulcsi Komisz Komondor Kennelből származnak, illetve van még egy miniatür bullterrierünk és egy "színében" goldenretriverünk.
A sajtjaink készítéséhez a magunk illetve családunk által megtermelt fűszereket felhasználni, amelyeket nem permetezünk semmilyen vegyszerrel. Termékeinkkel igyekszünk a kézműves sajtok piacát színesíteni és kiegészíteni.
Csak remélni tudom, hogy a mi kis csöppségünk is örökli a mi állatszeretetünket! (Bár ellenkezőjére nem sok esélye van)
